sírásónak
sírásónak állok
szürke sapkám fülig húzom
ásó és csákány lesz a barátom
reggel, redőny és zsömle
redőny a kávéspohár szélén is
redőny a szemhéjam is ha porzik
nyáron fogok temetni
homokban megfürödni
gyászolókat lefröcskölni
eladok mindent
először az álmokat
aztán a magányom
és végül a büszkeséget
szürke, tányérsapkás dolgozó
cserzett kéz
és ostoba élet
ez kell nekem
hiszen mi több lennék?
együtt
kettesben egyek
és elválaszthatatlanok vagyunk
két barna szemű
gyengéd madár
szomjasan megtérve otthonába
ölelésben pirulva
a hangok lassú olvadása
a mi saját csendünk
éjszakánk fényes szépséged
zubogó fakadó zuhatagában
s nem vesz rajtunk erőt az idő
mi vagyunk és örökké maradunk
szerelemben.
Boginak
daru
messze a horizonton jelensz meg
két pont közül a középső vagy
távoli s érző tollú madaram
hanyatt dőlve ájulsz el
mint dörzsölő falevél hullása
úgy terjed szét nyárillatod
kinek kell tartanod
az egyenes gerinced
nekem íme ívben érkezik
mosolyra készülő arcod
csókokkal borított epermáz
méz a lépben
s az egyetlen élő
te vagy
a létben
Boginak
egyetlen
add nekem szemed egyetlen mozdulatát
hogy egyetlen pillanatra lássak
és kéretlen jelzések mellett
egyszerűen csak elsétáljak
add nekem egyetlen gondolatod
hogy egyetlen pillanatig tudjam
hogy ami ép
az örök
neked talán fény a végtelen
nekem a te fényed a végtelen
Bogi
a hajnalban ő áll
tenyerében az örök vasárnap
két szót mond
végtelen
szeretem
metamorphosis
(zen nr. 14)
egy pergő pont figyeli
a
sugárzó kör hullámát
és hajló vonallá szeretne
válni.
Boginak
Élt egy királyfi a csodálatos koronájával,
de egy nap egy gonosz varázsló
bezárta egy toronyba és elvette a hangját.
A királyfi nem tudott segítségért kiáltani,
ezért a koronáját ütögette hozzá börtöne rácsaihoz.
A korona hangja messze elhallatszott, az emberek
megálltak és csak hallgatták a csodálatos hangot.
Olyan szép volt, hogy aki hallotta
megakarta fogni a levegőt.
A királyfi sohasem szabadult ki a toronyból,
de a hang, amit koronájával keltett,
mindent csodaszéppé varázsolt.
(2005. április 25.)
elmaradt sms
te vagy a legészveszejtőbb a földön.
azóta is keresem az elgurult gondjaim.
ha te láttad, inkább gurítsd tovább.
olyan angyal vagy, aki a jelent hozza el.
és én itt lenni szeretek, veled.
és egy dal amit neked küldök:
a haldoklás művészete
kilövik az életemet az űrbe
bőröm csontom izmom
hull alá
értetlen állok magam előtt
hova tünhettem
miért hiányzom
már nem csak másnak nem hiányzom
bogi oda
család oda
én is oda
észrevétlen léptem le
csavargó lettem.
az astóriánál lent
ott
megtalálsz.
vicc az egész
de nem egészen.
erotika V
rügy vagy
kipattanásra készen
ahogy a tavasz ártatlanul
napsütve mosolyogtat
olyan készen állva
bontod ki szárnyaid
ködből lépő angyal
egyetlen halk lélekzet
és kinyílik a könnyek kapuja
mely csillagot von szemedre
hogy a kéjnek tükre legyen
könnyed léptek hangjai
sikoltnának és mosnák át
minden vad pillantásod
mégis csendben
de túlnyomástól dagadó hallgatásban
perdül arany pavane fordulásod
és valóban körtánc
minden édes símulásod
és minden erővel varrt lökésem
kikaparták az időt
a mi vágyunk képmásából
nincs nyitása sem zárása
az égboltunk kapujának
nézz fel most
és oldaladon láthatsz
ahonnan lentről ámulok rád
mostantól állandón
harapjuk a pillanat kincsét
készen állunk
(hommage á igor' fëdorovič stravinskij)
szabad
a csókod szabaddá tesz
só vagyok a vízben
a csend immár telített
hulló cseppjei szavaim
rend
itt kavarog és jajveszékel
megtöri az összes kínos csendet
álomot fertőz és ébreszt fel éjjel
a szenvedély és az erő építi
az új rendet
ki gyökértől az égig
kérés helyett taszít
a lezáratlan hamis végig
hol átível minden kínt
és nincsen sem fájdalom
fogcsikorgatás és éles hangok
bódító és óriás hatalom
nincsen benne én sem mások
kik tagadnák a vihart
és imádnák a zavart
keltő ős szalagot
mit átköt egy csomagot
amit ha sötét jön hirtelen
mint darázsfullánk szúr
hogy magából a ijedelem
legyen felettünk az úr
aki mocsokkal nem törődve
zsákként feszül és húz
néha csak a puszta földre
hogy ott élve megnyúz
és általa kilépve
a világot ölelő fénybe
tiszta ingben állva
szabadon éljünk
a semmit kívánva
és a csendet megvárva
a félelemtől sosem féljünk.
párhuzamok
ő így írja:
Les adieux
Milyen rég láttam!
Azt hiszem, kezdek rá hasonlítani –
(Ő már alighanem valaki másra.)
„A szembeállítások, azonosítások:
körbeforgatott útjelzőtáblák;
különösen végzetesek
a mindig egyhelyben maradóra.”
én így írom:
zen 13
ha kérsz
nem kapsz
ha kapsz
ne kérj
katt a képre, majd a nagyítóra
színek könyve
(zen nr. 12)
első fejezet
fekete
a behunyt szem
mindent lát
második fejezet
fehér
a tiszta lap
nem kérdez
harmadik fejezet
vörös
a túlfőzött tea
elveszti az ízét
negyedik fejezet
kék
a csendben ülő ember
vagy szomorú
vagy bölcs
ötödik fejezet
sárga
minden szépség
ünnep
hatodik fejezet
zöld
két tenyér
kelti a tapsot
hetedik fejezet
indigó
az alma
az almamagban van
(hommage a sei shonagon)
zene improvizáció interpretáció
egy általánosnak nevezhető szódefinicióban a zenéről ezt találhatjuk:
„A zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” (csendek) időbeli váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt. “
akkor talán innen indítanék.
- művészi kifejezési forma – találó, de tapogató. miért? a zene nem művészet és nem kifejezési forma.
1. ha művészet lenne, akkor nem lenne, mert alapjában véve hangokból és ahogy írja csendekből áll, de ezek az építőelemek a művészeten és a realitáson túlról érkeznek. a hangfizika is megáll egy bizonyos határnál és onnan csak a képzelet dolga hogy hova vezet az út a forrás kutatásában.
2. ha kifejezési forma lenne, akkor a zene “komponálhatatlan” lenne. amikor születik egy kis dallam a fejünkben, az kifejezés lenne? az még csak csupán zene. a többi már csak kézimunka, hogy leírjuk, elfütyüljük, elénekeljük, vagy eljátszuk egy hangszeren. az improvizáció is lehetetlen lenne, ha csupán a kifejezésből állna. de erről később.
- mit jelent itt a “többnyire tudatosan előállított sorrend”?
1. nem is a sorrend a lényeg, mert azt azonnal el lehet vetni, hiszen ha a zene az lenne, akkor a szabadon áramló dallamok (értsd: a szél dallama, egy madárdal, a légzés éneke) nem lennének érzékelhetőek.
2. többnyire tudatosan keletkezik a zene, de ha tudatosan keletkezik is, a forrás a tudaton túlról jön. az egy jó kérdésföltevés, ha ezt nem értjük, hogy: én szülöm a zenét, vagy a zene szüli magát bennem?
- nem utasít – de utasít! minden zene üzenet. sosem olyan üzenet aminek felfogható, analizálható, tudatosítható tartalma van. a zene olyan, mint a fény. mondhatjuk, hogy a bőrömön megáll, vagy hogy átmegy rajtam, vagy hogy belőlem is jön; azonban az igazság az hogy a fény mindenütt ott van és nem kell ahhoz észrevenni, felfogni, hogy részünk legyen és éltessen. a zene is így működik. minden egyes hulláma, vagy érzete (ki tudja…) része a létnek és a kontinuitásnak.
- konkrét cselekvésre – a marseillaise annyi embert és annyiszor késztetett már konkrét tettekre, hogy azt felesleges sorolni.
de konkrét cselekvés vajon a katarzis? szerintem igen. nem élvezkedés, vagy olyan orgazmusszerű valami, hanem egy állapot, ami az egység elérésére sarkall, már ha engedjük.
- érzelmeket ébreszt – a minél sokrétűbb és minél folyamatosabb zenehallgatás (vagy ahogyan én megfogalmaznám: “zenei munka”) egy olyan érzékenységet és figyelmet valamint koncentrációkészséget eredményez, amihez talán a meditáció áll a legközelebb.
1. az érzékenység ahhoz segít hozzá, hogy mélyen átérezzük a zene eredményével keletkező érzelmek forrását és hatását, valamint jelentését.
2. a figyelem profitja egy olyan állapot, amiben a tudat önmagától tágul. erőlködés nélkül!
3. a koncentrációkészség egy olyan viselkedési forma, amit felvéve, automatikusan olyan tudatállapotba kerülünk, amiben egy szemüveget kapunk, de az egy olyan nagyító, vagy mikroszkóp, ami térben és időben végtelen történéseket tár elénk, és csak egyetlen kis akarat szükségeltetik a beindításához.
- indulatokat kelt – ezek az indulatok sokfélék lehetnek:
1. életet keltőek (a terhes anyáknak mozart muzsikáját ajánlják a zeneterapeuták)
2. életet pusztítóak (a neonáci indulók dallam-szöveg kapcsolata nem csak uszít)
3. állapotba taszítóak (katarzis)
4. állapotból kiszakítóak (zeneterápia)
- gondolatokat ébreszt – sajnos a gondolatébresztő hatás igazából csak a realitástól elszakadt emberi elme olyan -ha mondhatjuk így- “autoimmunitása”, ami a zene átélésének akadálya. szerencsére ez csak átmeneti tünet és intenzív zenei munkával azonnal eltűnik és a gondolatok helyébe az értés és a transzformáció lép.
ennyit a definícióról.
és most lássuk az interpretáció kérdését.
a legegyszerűbb példa a rádió esete:
a zene az éterben van.
a rádió a zene befogására alkalmas szerkezet.
a rádió hangszórója a zene kibocsátására kitalált eszköz.
a hallgató szívesen hallgatja a rádióból jövő muzsikát.
és ezt a négy fázist lehet alkalmazni az interpretáció folyamatára is:
a zene a mindenségben van.
a zenész tehetsége és képzése folytán képes arra hogy a zene egy részét előadja.
a zenész hangszála/hangszere csak technikai eszköz, de ha nem kapcsolódik bizalmi és alkalmazott szálon a zenészhez hasztalan.
a hallgató figyelme ideális esetben elegendő ahhoz, hogy érezze és befogadja a zenét mint folyamatot (és interpretálási folyamatot), valamint mint egységet.
és lássuk mi zajlik az interpretáció folyamán a zenészben.
itt két fajta út létezik, ami legtöbbször teljesen vagy részben összefonódik:
1. a leírt zene interpretálása
2. improvizáció
én az improvizáció (és a félreértések elkerülése végett a szabad (vagyis ösztönös) -tehát formai elemek előre meghatározott rendszere (akár a jazz) nélküli- zenélésről van szó) útját írnám le, mivel a másik útról nem tudok sokat mondani.
az improvizáció forrása:
a zene lényegi forrása tehát a rádiós példában leírt éter, vagy a mindenség.
az improvizáció keletkezési folyamata:
nagyon hosszú, szinte végtelen folyamat. a zenész lelki folyamataitól -ideális esetben- teljesen független és ideamentes kontinuum, ami folyamatos rétegződésen és fejlődésen megy át. a leggyakoribb esetben ez a rétegződés elér egy határt, ahonnan túllép önmagán és ideális esetben újraszüli magát és így hullámzik tovább a vég nélkül a többlet és az üresség állapota között. előfordulhat azonban, hogy a folyamat túlburjánzása veszélybe sodorja az előadót, ez kiégéshez vezet, ami egyfajta újjászületésben folytatódik. ez lehet lelki, vagy akár testi folyamat is! ez is megerősíti azt, hogy a zenei folyamat egy igen intenzív erő! ez az erő adja azt a töltetet, ami az improvizáció lényege: a spontán zenei átadás.
az improvizáció interpretálásának folyamata:
az improvizáció már akkor elkezdődik amikor a zenész még nem is tud arról, hogy mikor, hol és kinek fog improvizálni. ez egy fontos elem!
jól szemlélteti, hogy hasonlít ugyan a leírt zene interpretálására, de sokkal inkább egy olyasmi készenlétet igényel, amit talán ismét a meditációhoz lehetne hasonlítani, ami egy olyan elfogadás élmény, amikor nincs igény és nincs cél. ez a készenlét egy tipikus “póza” az improvizáló muzsikusnak; hogy kívülről ez milyen, azt nem tudom. lehet, hogy hamisnak és bolondnak tűnik.
pedig egy jelentős tulajdonsága pont az, hogy mindig igaz; ezt úgy kell érteni, hogy a készenlét, nem lehet hamis, mert ahogy a szóban is megfogalmazódik: az ember vagy kész vagy nem kész. és készen lenni, az a satori (megvilágosodás) egyik fogalma a zen buddhizmusban.
az idő ezért felesleges az improvizációhoz. ahogyan 1 másodpercig is, de lehet egy évig is improvizálni. az idő az, ami a legkevésbé jellemző az improvizációra, ezért az interpretáció csak egy kiragadott részlete, egy spontán, önzetlen átadása a zene lényegiségének.
a keletkező zenei történés tehát majdnem teljesen független az előadótól. olyan ez, mint ahogyan egy bölcs ember szavak nélkül a legbölcsebb. nem kell megszólalnia ahhoz, hogy átadja létállapotát és az ahhoz vezető utat.
itt egy nagy ellentmondás következik, hogy a zene célja fontos vagy nem. ez egy olyan kérdés, ami inkább erkölcsi és etikai kérdés, és ami alapjában véve elhomályosítja a zenei befogadás mindent átható fényességét. szerintem felesleges azzal foglalkozni bárkinek is (előadónak, hallgatónak egyaránt), hogy szórakoztatás vagy nem a zene. miért?
ha kinyitom reggel a szemem, nem kérdezem meg, hogy érdemes volt-e. ha megkérdezem, már valójában nem látok, mert nem figyelek az orrom elé, hanem feszengek. a feszengés pedig nem vezet sehová.
aki mégis feszeng egy koncerten, azt szeretném megkérni, hogy próbálja meg eldönteni, hogy inkább elmegy vagy marad.
az improvizáció lényegisége:
abban rejlik, hogy feltesszük a kérdést: miért ne?
ahol nem vagyok
ott élek
ahol vagyok
ott szeretek
ahol szeretek
ott halok
ahol halok
ott ébredek
ahol ébredek
ott vagyok
ahol vagyok
ott nem vagyok
kapás
(zen nr. 11)
ami lehúz
az jelzi
hogy itt van az
aminek meg kellett érkeznie
itt fényes a nappal
és sötét van éjjel
minden rendben van